Pedig a lovaknak a hideggel és a téllel semmi bajuk - ezt csak az úgynevezett "jóidős lovasok" beszélik be maguknak, akik a lovukat ilyenkor a legszívesebben bebugyolálnák és garázsba állítanák, mint egy cabriót. Egy régi mondás szerint: "nincs rossz idő, csak rossz ruha". És igazuk is van azoknak a kalandoroknak, akiket semmi sem láncol a meleg kályha mellé. Amikor kipirult arccal mesélnek kalandos lovaglásaikról a hóesésben, vagy fejlámpával felfegyverkezve az alkonyatban, az embernek kedve támad kipróbálni. De hogyan kezdjük?

Legfontosabb a megfelelő felszerelés

Az okos felkészül, megismeri a lovát, és előre alkalmazkodik mindenféle helyzethez. A forró évszakokban senkinek sem jutna eszébe termotakarót teríteni nemes négylábújára. Azonban amikor este, az elvégzett munka után már a szél fütyül a fák közt, vagy a vihar vad fuvallatokkal esőt hord minden repedésbe, a lovas óvatosabb lesz. A huzatot a lovak egyáltalán nem szeretik, ezért pontosan meg kell különböztetni a friss levegőtől. Ahogy a lovas ember először megtanulja a szemével felmérni a lovat, és annak megfelelően etetni, az éghajlati viszonyokhoz is alkalmazkodnia kell. Ez az ősrégi képesség sajnos mai, gyorsuló világunkban egyre inkább elvész, aminek nagyon is gyakran csillagászati összegekről szóló állatorvosi számlák a következményei.
Azok az állatok, amelyeket túl keveset mozgatnak, és hosszú állásidőkkel kell megbirkózniuk a sporttevékenységgel váltakozva, hosszú távon biztosan nem lesz robusztus egészségük, ezért rájuk valóban jobban kell vigyázni, mint például szabadban tartott társaikra. Például az az érv a téli kilovaglások ellen, hogy a hó felgyűlik a pata alatt, ma már nem állja meg a helyét. A lovasboltokban kapható úgynevezett hókivető patkóalátétek különböző változatai megakadályozzák, hogy le kelljen mondanunk a lovaglásról a fehér pompában. A gumírozott szárú termocsizmák szárazon és melegen tartják a lábujjainkat, a termonadrágok kellemes ülést biztosítanak és megvédenek a hűvös esőtől. Az átnedvesedett lovaglónadrág ugyanis egy fél óra alatt elronthatja a kilovaglás örömét, és ezek után igazán nehéz lesz lovastársainkat - és magunkat - rávennünk egy újabb téli túrára…

Ridegtartás vagy istálló?

Ha a lótulajdonos egy boldog lovat szeretne, előnyben fogja részesíteni a nyitott istállót. Az állatok mindig a friss levegőn lehetnek, és az életükhöz nincs is szükségük az istálló szűk falaira. Egy istállózott ló is pillanatok alatt örömmel alkalmazkodik az új helyzethez, és nem vágyakozik mindenáron a boksz sötétjébe. Az emberek sokkal bonyolultabbak: a központi fűtéstől elkényeztetve, az iparilag készült ételtől puhánnyá téve és mesterséges fényhez szokva a szabad természetben a szó legszorosabb értelmében a sötétben tapogatóznak.
Aki eddig ahhoz volt hozzászokva, hogy a lovát egy tiszta és száraz boxban látogatja meg, etető automatával és szomszédos lovasszobával, bizony erősen át kell hangolódnia. Jó, ha van a szekrényében például egy bárányszőrrel bélelt ausztrál lovaglókabát és meleg síanorák. Az italautomatát felejtsük el, és cseréljük termoszra jó forró teával, a neoncsöveket pedig erős zseblámpára.
Ami nagyon fontos: a lovaglás tempója a szőrzet hosszához kell hogy alkalmazkodjon - minél nedvesebb és hűvösebb az idő, annál lassabb legyen a lovaglás. A vadállatok, amelyekkel a természetbarátok találkozhatnak, ilyenkor szintén lassabban mozognak, hogy energiát spóroljanak.

Megfelelő táplálás

Minél rövidebbek a nappalok, annál több élelemre van szükség, hogy a test alapháztartását fenntartsuk. Az embernél ez általában fordítva van: minél kevesebbet mozog - és kényszerűségből ezt is teszi a hideg évszakban -, annál jobban hízik. A négylábúak hosszú napokon, heteken át alacsony hőmérsékleten tartózkodnak, ezért tápláló ételre van szükségük. A széna önmagában többnyire csak a ridegen tartott és emellett alig dolgoztatott lovaknak elég. Például egy finom arabot, amely érzékenyen reagál a nedves és hideg időre, gondosan kell ápolni, Ilyenkor kissé meg lehet emelni az abrakadagot és annak összetételét is - de csak érzéssel. Aki nem tudja önállóan eldönteni, mit és mennyit is etessen ilyenkor, konzultáljon egy takarmányozási szakemberrel, nehogy jószándékunkkal többet ártsunk a lónak, mint amennyit használunk. Egy kis lédús takarmánykiegészítés még egy lónak sem ártott - de ügyeljünk rá, hogy a gyümölcs és a zöldség ne legyen kártevő elleni szerrel kezelt, nehogy allergiát váltson ki. Az ásványi anyagokról se feledkezzünk meg: a csak zabra alapozott abrakolás mellett komoly vitamin- és ásványianyag-kiegészítést kell adnunk, amit speciális táppal is megoldhatunk. A kínálat manapság már hatalmas, aki nem tud dönteni, hagyja a lovára a tesztelést egy kóstolással.

Lovaglás nehéz körülmények között

A lovasok többsége biztosan nem szeret esőben lovagolni. A sötét felhőknek azonban nem szabad visszatartaniuk attól, hogy legalább megpróbáljunk szárazon hazaérkezni. Kaphatók már eső elleni könnyű takarók és egyéb vízhatlan felszerelések, amelyek szinte teljesen szárazon tartják a lovat és a lovast egyaránt a legnagyobb eső vagy havazás idején is.
A fényvisszaverővel ellátott fejvédők és a ló lábára csatolható "lábtapaszok" segítenek a közlekedés többi résztvevőjének észrevenni a kalandor négylábút és lovasát.
Bár sok helyen elátkozzák, de semmi nem szól az ellen, hogy mobiltelefont vigyünk magunkkal a lovaglásra. Ha egyszer a ló véletlenül rosszul lép, elesik, és a lovas ne adj' isten eltöri a lábát, nem kell fél lábon visszabotorkálnia az istállóba. Egy telefonhívás és a kereső csapat céltudatosan rájuk talál. Végre vége szakadhat azoknak a rémtörténeteknek, amelyek minden évben ott keringenek a lovasiskolák büféiben: "A lovast csak három nap múlva találták meg!"
Egy kis érzékkel és szívvel minden lókedvelő kínálhat változatosságot a lovának, amit az annyira szeret, és ha netán rosszul is sülne el, a hazatérés, a lócsutakolás és a csuromvizes ruhák lecserélése után a kalandok elmesélése a kandallónál olyan kellemes dolog, amire az ember sok év múlva is emlékszik, és talán a - természetesen szintén lómániás - unokáinak is szívesen mesél majd…