Takarmány fajták
Két nagy csoportja van a takarmányfajtáknak: tömegtakarmány és abrak (vagy koncentrált takarmány). A tömegtakarmányt szálastakarmánynak is nevezzük, ide tartozik a fű, a széna, a szenázs. A ló étrendjének legnagyobb részét szálastakarmánynak kell alkotnia.
Fű
A fű a ló természetes tápláléka. Ha egy ló nem végez intenzív munkát, akár egész évben elél füvön. Tavasszal és nyáron a fű tele van természetes cukorral, bagyon "erős". Ha túl sokat eszik belőle a ló, savós pataírha-gyulladást kaphat.
Széna
A széna lekaszált, szárított és bálázott hosszú fű. Magyarországon leggyakrabban június közepétől, végétől július közepéig lehet kaszálni.
Szénázs
A szenázs készítéséhez ugyanakkor kaszálják a füvet, mint a szénához, de nem várják meg, míg teljesen kiszárad, hanem már előtte bálázzák és csomagolják. Porallergiás lovaknak jó, mert pormentes. A szénánal nagyobb fehérje tartalma miatt olyan lovaknak nem szabad adni, akiknek korábban savós pataírha-gyulladásuk volt.
Abrak (koncentrált takarmány)
Az abrakok közé főképp a zab, a kukorica, az árpa és a gabonákból készült tápok tartoznak. Sokkal táplálóbb, mint a tömegtakarmány, ezért csak kis mennyiségben lehet adni. Ha például a lovadnak nap 1 kg abrakra van szüksége, sokkal jobb napi 4 x 250 g adagokban odaadni neki, mint egyben. Menjünk el egy takarmányboltba, nézzük meg, mint ajánlanak.
Zab
A lovak hagyományos tápláléka, amit egyben vagy roppantott formában adunk. Nagy az energia - és tápanyagtartalma, de sok ló és póni túlzottan izgatottá akár lovagolhatalanná is válhat tőle. A legtöbb lónak ezért nem jó zabot adni!
Árpa
Roppantott formában, hőkezelve vagy pelyhesítve adjuk a lónak. Nem fűti fel annyira, mint a zab, de ha kicsit fel akarod hízlalni, hasznos ezzel eteni.
Kukorica
Általában hőkezelt, pelyhesített formában adjk a lónak, ez a kukoricapehely ugyanúgy néz ki, mint amit te szoktál reggelizni. Nagy az energia tartalma, a fehérjetartalma viszont kicsi, ezért legjobb, ha más takarményokkal keverve adjuk. Segítségével hízlalni tudjuk a lovakat, pónikat.
Korpa
A búza magvának külső héja. Nincs túl sok tápértéke, de maccsnak be szokták keverni: forró vizet öntenek rá, majd hagyják kihűlni. (Magas a rosttartalma.)
Lenmag
Magas a fehérje - és zsírtartalma, segít felhízlalni a lovat, és fényesebbbé teszi a szőrét. Mielőtt etejük, mindenképpen meg kell főzni, különben mérgező.
Szecska
Apróra szecskázott zabszalma vagy széna. Abrakhoz keverve jobb rágásra ösztönzi a lovat, az abrak egy jó része helyettesíthető vele. Ara is jó, hogy az olyan lovaknak adjuk be vele a féreghajtót, akiknek amyúgy nem adunk rendes abrakot.
Melaszos szecska
A melaszt, ami egy fekete szirup, a szecskához szokták keverni, hogy megnedvesítse és ízletesebbé tegye. Melaszos szecska előregyártottan is kapható műanyag zsákokban.
Keverékek
Különféle takarmányok előre gyártott, kész keveréke. Különösen jó azoknak, akiknek nincs túl sok gyakorlatuk a ló takarmányozásban, mert csak meg kell venni a ló igényeinek leginkább megfelelő keveréket, és nem kell azzal foglalkozni, hogy különféle összetevők kimérésével próbáljunk meg kiegyensúlyozott takarmányt adni a lónak.
Ló - és pónitápok
Előregyártott különféle igényeknek megfelelő tápok sora.
Lucerna
A lucernát pellet formájában vagy szárított szénaként lehet kapni.
Szárított cukorrépaszelet
Sok benne a rost és a cukot, ezért jó energiaforrás. Etetés előtt jó néhány órára be kell áztatni, különben a ló gyomrában dagad meg, ami nagyon veszélyes.
Sárgarépa
Tele van vitaminnal és ásványi anyaggal, a lóvak imádják. Etetés előtt hosszában fel kell szelni, nehogy félrenyeljék.
Karórépa, fehérrépa
Az istállózott lovak szeretik, ha hagyunk egy fehérrépát vagy egy karórépat az etetőcsészéjükben vagy a földön, amivel játszhatnak, elrágcsálhatják.
|