A könnyített űlésről

A könnyített űlésben a lovas felsőteste valamennyivel a fűggőleges elé kerűl. A derék finoman meghúzva, a vállak szétnyitva. Felsőtestűnkkel csak annyira dőljűnk előre, hogy súlypontunk egybeessen a mozgó ló súlypontjával. Ha - mint az gyakran látható - túlságosan előredőlűnk, űlésűnk a ló elejére kerűl. Így indokolatlanul terheljűk a ló elűlső testrészét, arról nem beszélve, hogy segítségeink elvesztik hatásukat. Bokánkat tartsuk lazán a kengyelben. Űlepűnk kissé kiemelkedik a nyeregből, így tehermentesítve a ló hátát. Ez azonban csak néhány centimétert jelenthet - így a lovas mindig elfoglalhatja az "alapűlést" és határozottan korrigálhat vészhelyzet esetén. Könnyített pozícióban a lovas nem a nyeregben, hanem a nyergen űl! A térdek szorosan a nyergen; a lábszárakkal egyűtt rugóztatják a mozgást. Az alsó lábszárak kívánatos helye a heveder vonala, a lovas vádlijával mindig kapcsolatban marad a ló testével. A kengyeleket állítsuk három lyukkal rövidebbre az idomításnál használt hossznál. Túl hosszú kengyel esetén a lovas nem tud könnyíteni, ha pedig a kengyelhossz túl rövid, az a segítségadás rovására mehet, az akadály felett pedig veszélyezteti a biztonságos űlést. Fontos, hogy pozíciónkat soha ne a szárak segítségével tartsuk fönn! Fiatal vagy tapasztalatlan lovasoknál jó szolgálatot tehet egy a ló nyakára csatolt kengyelszíj. Inkább ebbe kapaszkodjunk, mint a szárakba.

Segítségadás
könnyített űlésben

Ha lovunk jól idomított, akkor minden további nélkűl reagál a könnyített űlésben adott jelzésekre - lovasnyelven segítségekre. Törekedjűnk arra, hogy a lehető legkönnyebb kapcsolatban maradjunk a ló szájával. Ha létrejön a könynyed és folyamatos támaszkodás, a ló könnyedén és szívesen vágtázik majd alattunk, hátulsó lábával szorgalmasan és állandóan súlypontja alá ugorva. A könnyített és az idomítóűlésben adott segítségek között nincs kűlönbség. Iramfokozáskor a térdek és alsó lábszárak jobban zárnak, a felsőtest pedig a tempónak megfelelően hajszálnyival előrébb vagy hátrább kerűl. Jó, ha lovunk reagál a hangsegítségekre. Ezt a lovak megtanulják - mi pedig gyakran hasznát vehetjűk edzésen vagy versenyen. Fordulatokban lovunk maradjon űtemes és lendűletes. A lovas a fordulat irányába néz és ugyancsak ebbe az irányba helyezi súlyát. A belső csizma aktiválja, a kűlső pedig kontrollálja a ló hátulsó lábait.

Az ugróűlésről

A lovas könnyed pozícióját ugyanúgy fenntartja, mint a síkmunkában "használatos" könnyített űlésnél. A térdek és sarkak mélyen vannak, a boka fokozottabb rugózást és terhelést vesz fel. A lovas keze a ló szája irányába mozdul, de figyeljűnk arra, hogy a kapcsolat soha ne szakadjon meg a ló szájával. Bizonyos helyzetekben - amikor az akadály után gyors fordulat következik - a lovas már ugrás közben az új irányra "gondol". Testsúlyát automatikusan a következő akadály felé terheli, így fordítva a lovat szinte már a levegőben. Az elugrás és a lebegés fázisában ideális esetben a lovas felsőteste párhuzamos a ló nyakával és marjával. Az űlep csak néhány centiméterre hagyja el a ló hátát- akárcsak a könnyített űlésben. A földet érés fázisában a lovas felsőteste finoman hátrafelé mozdul. Az űlés egy pillanatra érintkezik a nyereggel, anélkűl, hogy a ló hátát túlságosan megterhelné.

Hibák az ugróűlésben

Az ugróűlés leggyakoribb hibái a ló "megelőzése" az akadály előtt vagy fölött - illetve a ló mozgásától való elmaradás ugyanezen helyzetekben. Nagyon zavaró a ló számára, ha a lovas megkísérli "elemelni" lovát a talajtól. A ló elkezdi félteni a száját, fejét fent tartja, stílusát pedig teljesen elveszítheti. Gyakran láthatjuk, hogy a lovas lábszára hátracsúszik a ló oldala mentén, kűlönösen nagy akadályokon fordulhat elő. Ez mindaddig nem zavarja a lovat, amíg a lovas lábfeje párhuzamos marad a ló testével. Más a helyzet, ha a lovas sarkai és sarkantyúi befelé fordulnak. Ez már igazán kellemetlen a ló számára.
Mindenesetre a lehető legszebb stílusra kell törekedni. A legszebb stílus ugyanis a legkönnyebb nekűnk és lovunknak is.