A Spanyolország déli részén található Andalúzia a szülõhelye ennek a legkeresettebb és talán leghíresebb európai fajtának.
Eredete nem ismert. Egyesek szerint tisztavérû honos fajta, mások szerint berber eredetû honos állomány a Kr. u. 8. században a mórokkal érkezõ arab és berber lovakkal keveredett.
Az andalúziai típus a magasiskola könnyed elsajátítása révén ideális katonaló volt.
A 15-18. században az andalúziait számos más fajta kialakítására felhasználták szerte Európában. Így jött létre a lipicai, a kladrubi, a lusitano és az alter real.
Egy idõben annyira megnövekedett az igény iránta, hogy kivitelét halálbüntetés terhe mellett megtiltották.
Ennek ellenére a fajta a 19. század elején a fajta fennmaradása veszélybe került. III. Fülöp spanyol király uralkodása alatt több fajtával keresztezték, hogy küllemét tömegesebbé tegyék.
Napóleon spanyolországi hadjárata során a francia tábornokok elvitték a törzsállomány nagy részét, így számos vonal kiveszett a fajtából. Fennmaradása a karthauzi szerzeteseknek köszönhetõ, akik monostoraikban féltõ gonddal tenyésztették az andalúziait. E lovak átvészelték a veszedelmet. Új ménest alapítottak és a fajta újra felvirágzott.
A fajta nagyon kedvezõ vérmérsékletû. Okos, jóindulatú, nyugodt, könnyû vele dolgozni. Mozgása elegáns, nagyon látványos. Magas ívû léptei mindig a figyelem középpontjába állítják, bárhol szerepeljen is.

Jellemzõk:
Szín: általában szürke
Marmagasság: 160-168 cm
Küllem: széles kosfej, nagy szemek, hosszú, ívelt nyak, rövid, mély törzs, erõteljes, kerek far, arõs lábak, elegáns sörény és farok
Viselkedés: jóindulatú, nyugodt, együttmûködõ, büszke, agilis
Használati mód: magasiskola, parádék, bikaviadal

Kialakulás:
Helyi állomány-> berber-> arab-> ANDALÚZIAI