Az bizonyos, hogy a czélszerüen készitett ajtók és ablakok -melyekröl késóbb meg is fogunk emlékezni - nagy befolyást gyakorolnak az istálló melegségének mekkoraságára és levegöjének milyenségére, de lényegesebb befolyással erre mégis a légcsere van, a mely szellőztető (ventiláló) készülékek nélkűl, még lakószobákban is vajmi tökéletlen szokott lenni.

A feladat - mint láttuk - különben is az, hogy az istálló mind azt az előnyt nyujtsa, a melyet a szabadban való tartózkodás nyujt, és pedig ez utóbbinak hátrányai nélkül. Nos ebben a tekintetben elsö sorban a szabad levegónek túlhideg vagy túlmeleg volta az, a minek az istállóban ki kell egyenlitődnie és pedig annálinkább, mert kisérletek bizonyitják, hogy túlmeleg istállóban a lovak elpuhulnak, kényesekké válnak, tulhideg istállóban pedig, egy bizonyos conditióban való megtartásra több takarmányt igényelnek.

Tapasztalásból itélve a 10 és 15 R. foku meleg között ingadózó hőmérsék a lovak számára általában legalkalmasabb. A mely istállót tehát középszámitással és állandóan 12 R. foku melegen lehet tartani, az mindenféle ló számára alkalmasnak mondható, más szóval: e tekintetben czélszerüen berendezettnek nevezhetó. Egyedül a csikó és csikóskancza-istálló tesz e tekintetben kivételt, a mely 14-15 foku lehet.

A ki egy jó hőmérőt tart az istállóban s a ki annak utána is néz, nagyon okosan cselekszik tehát, mert az istálló-személyzet, ritka kivétellel, inkább tűri a csipós, rossz levegöt, mint a hideget s minden kigondolható módon azon van, hogy az istálló melegét a levegő jóságának rovására is fokozza.
Egy bizonyos állandó és megfelelő hőmérsékletet azonban az istállóban vajmi nehéz volna egyedül az ablakok és ajtók segélyével fentartani; a külső és belsö levegő kicserélődését tehát, a mennyire hatalmunkban áll, más uton is Iehetővé kell tennünk és pedig nem csak azért, hogy a hőfok az istállóban megfelelő legyen, hanem azért is, hogy a levegő a légzésre alkalmasabbá váljék.
Mert még ott is, a hol egy zárt térben nem állatok élnek, hanem növények vegetálnak, anyagok használtatnak fel és üríttetnek ki általuk, melyeket levegő utján nyujtani s annak utján eltávolítani szükséges, hogy az az élő vagy vegetáló tovább élhessen vagy vegetálhasson.

Az ajtókról és ablakokról, melyek a belső levegőnek ki- és a külsőnek beáramlását szintén eszközölni képesek, itt tehát nem szólva, lássuk ama szeleltető készülékeket és berendezéseket, melyek a jelzett czélra igénybe vehetők.
A légcserét eszközlő berendezések általában két rendszer szerint készülnek, t, i. vízszintesen vagy függölegesen. Előbbi esetben nem mások azok, mint falakon ütött különféle alku, elhelyezésű és berendezésű nyílások, az utóbbi esetben pedig a mennyezeten és fedelen készített ilyen rések. A függőteges 3-szorta jobb, mint a vízszintes (dr. Marcker), de mert az utóbbi előállitása könnyebb és olcsóbb, istállókban és lakásokban is többnyire avval találkozunk.

Ezek a falon ütött kerekded vagy négyszegletű szellöztető rések kívül sodronyráccsal záratnak el azért, hogy a madarak azon át be ne juthassanak s belé ne fészkelhessenek, belül pedig a legkülönfélébb módon készült zárókészülékkel és levegőhajtó kerekekkel láttatnak el. Alkalmaztatnak pedig az egyik vagy mindkét oldal-falon a mennyezettál nem messzire
és a padozat fölött, ugyancsak egy vagy mindkét oldalon.
Czéljuk: az alsóknak, a külső hidegebb levegőt beereszteni, a felsőknek pedig a meleg romlott levegőt kibocsátani. Sokan, pl. Pettenkofer is, az alsó nyílásokat fölöslegesnek tartják, sót némelyek a léghuzam miatt melyet létesítnek, károsnak mondják.

Egészen nyílt s a lovak állása előtt, pl. a zaboló vagy rács alatt készített ilyen rések nézetünk szerint is károssá válhatnak ; de alkalmasabb helyen s csak egy oldalon alkalmazott és sodronyhálóval bevont ily szelelőlyukak nemcsak hogy nem hátrányosak, sőt előnyösek és szükségesek, mert azok alkalmazása nélkül megfelelő légcserét létesiteni különösen akkor, a mikor szélcsend van, vagy a külső és belső levegő hőfoka közt kevés vagy éppen semmi különbség sincsen, nem lehet. Egy sorban álló lovak háta mögött pl. a falon ütött ilyen alsó lyukak s a másik oldalon a lovak feje felett, a mennyezet közelében csinált ilyen rések, ártalmassá válható léghuzamra alkalmat nem szolgáltatnak, a légkicserélődést azonban nagyon elősegítik.

A másik, t. i. a függőleges rendszerű szeleltetők meglehetős sokfélék, de lényegükre nézve, mint jeleztük, abban megegyeznek, hogy a mennyezeten és fedélen alkalmazott csöveket képeznek, melyek a belső levegő ki- és a külső bevezetésére szolgálnak, avagy pedig csak az elvezetést eszközlik. Lehetnek egyébiránt egyszerűek és komplikáltak. A legegyszerűbb a 4 deszkából összeszegzett szeleltető mely alsó tágasabb végével az istállóba, a felsó szükebb végével pedig az istálló fedelén mint valami kémény a szabad levegőbe néz. Az ilyet, hogy télen kevésbbé cseppegjen, czélszerü duplán készíteni s a keltó közötti űrt rossz melegvezetővel, pl. szecskával, fűrészporral kitömni, azonkívül pedig felül fedővel, alul pedig egy zárókészülékkel ellátni oly formán, a mint azt a 371, ábra feltünteti, mely egy vaslemezből készített hengeres ilyen szeleltetőt mutat. A zárókészülékre azért van szükség, hogy az istálló melegét, annak kinyitása vagy félig s egészen való elzárása által némileg szabályozni lehessen. Minthogy télen még a rossz melegvezetőkkel ellátott ilyen szeleltető is cseppegni szokott, czélszerü alá egy edényt lánczon felfüggeszteni.

Zárt ajtók és ablakok esetén alig kerülhetó ki az oldalfalakon a

371. ábra Fúggélyes szellöztető